A sziget
Hvar, a leghosszabb (kb. 70 km) adriai sziget, az olívaligetek, türkizkék öblök, zöldellő erdők és a kábító illatú levendulák és rozmaringok csodálatos egyvelege. A turizmus a sziget északi részén fekvő négy legfontosabb település vonzáskörzetére összpontosul: Hvarra, Stari Gradra, Vrboskára és Jelsára. Rendkívül kedvező klímája miatt horvát Madeirának is hívják.
A történelmi városkákban díszes templomok és paloták hirdetik a letűnt korok dicsőségét, ugyanakkor a falvakban megfigyelhetők a halászok és földművesek rusztikus, egyszerű házai. A csodálatos természet és az ember alkotta környezet itt felejthetetlen összképet alkot, mely maradandó élményt nyújt az idelátogatók számára.
A város
A sziget „fővárosa” Hvar, melynek látképe a tenger felől egyetlen totálban fogja össze a pálmafák övezte Rivát és a hétszáz éves védőfalakat, melyek a XVI. Századi Spanyol erődig húzódnak fel a domboldalon. Fölötte áll a franciák által 1811-ben épített Napoleon-erőd. A legszebb templomok, kolostorok és paloták Hvar virágkorából, a velencei uralom időszakából származnak. Hvar védett kikötőjében telelt egykor a velencei flotta, s ma zarándokhajók érkeznek a világ minden tájáról, hogy utasaik a városka nagyvilági atmoszférájában megmerítkezzenek.
A régi kis kikötőtől jobbra nyílik a főtér, rajta a Miniatűr harangtorony és a Városkút. Hvar 850 óta püspöki székhely, és a szomszédos püspöki palotában lehet megtekinteni az egyházi kincseket. 1612-ben a hajdani dokk helyén nyitották meg Európa első újkori színházát. A sétányon tovább haladva találjuk a XV. századi ferences kolostort, amely egy kis földnyelven áll, és gyönyörű kert veszi körbe. A számtalan további látnivaló, a hangulatos sikátorok, a közeli kis szigetek rendkívül tartalmas kirándulási lehetőségeket hordoznak.
Stari Grad
Stari Grad a kontinens egyik legrégibb városkája, a napsütötte,
"levendula-illatú" és mintegy 130 éves idegenforgalmi múltra
visszatekintő Hvar sziget viszonylatában pedig kétségkívül a legősibb
település. Szőlőkertekkel körülvett központja egy 6 km-es fjordszerű öbölben
található.
Egyik oldalával a sziget belseje felé tekint, ahol levendulamezők és szőlőültetvények váltják egymást üde színpompában, másik fele pedig egy hosszú, jól védett tengeröböllel határos. A dominikánus kolostor múzeumában számtalan érdekes relikviát őriznek az elmúl évszázadokból. A kikötői sétányon áll a nagy horvát költő Petár Hektorovic kúriája.
Jelsa
Az árnyas mediterrán erdőkkel és levendulamezőkkel övezett Jelsát a
legtöbb napsütéses órát számláló Hvar sziget északi oldalán találjuk. A
mintegy 130 éves idegenforgalmi múltú városka napjainkban Hvar egyik
fontos igazgatási és idegenforgalmi központja, mely mélykék
tengeröbleivel, kristálytiszta vizű strandjaival évente emberek ezreit
csábítja nyaralásra. A főtéren található néhány szép polgárház, valamint a S. Ivan barokk
templom. Minden év augusztus végén három napig ünnepli Jelsa a Dani
Vinát (bornapok) tüzijátékkal és egyéb programokkal.
Vrboska
A hangulatos kis halászfalu a sziget északnyugati részén egy öbölben helyezkedik el. Vrboska gazdasága a
gyümölcstermesztésen, az olajbogyó és fügetermelésen, a szőlészeten és
halászaton alapszik, így minden feltétel adva van a nyugodt üdüléshez.
Fenyőerdő veszi körül, néhány szálloda, a magánházak, az apartmanok és a
bérelhető szobák valamint a sportolási és rekreációs tevékenységek
biztosítják a jóminőségű pihenést. A kis kikötőn kívül, ahol kisebb
jachtok is lehorgonyozhatnak, Vrboskában van vitorláskikötő is, amely
alkalmas arra, hogy fogadja az Adriai-tengeren átutazóban levő
vitorlázókat is.
A település különlegessége az 1580-ban épült Sveti Marija erődtemplom. A Szent Lőrinc templom nevezetessége Paolo Veronese táblaképe, a kikötőben pedig halászati múzeum tekinthető meg. Mivel a helységnek nagymúltú halászati hagyománya van, ha Vrboskában nyaral, mindenképpen látogassa meg a Halászmúzeumot is.
Gasztronómia
Hvar köztudottan a legnemesebb horvát borok hazája. Az egyik
legnépszerűbb fajta a finom zamatú fehér bogdanusa, mely elsősorban
halételek mellett „érzi jól magát”. De ne hagyjuk ki a többi nagy nevet
sem: ha ivan dolacot, zlatan plavacot vagy dobrogostot rendelünk,
biztosan nem fogunk csalódni, remek ízélményben lesz részünk!
A hvari konyha a dalmát konyha ízvilágába illeszkedik, vagyis könnyed, egyszerű főzési eljárásokra épül, kevés zsiradékot használ (az is szinte kizárólag olívaolaj), viszont nagyon bőkezűen bánik a friss fűszerekkel, mint pl. a majoránna és a bazsalikom. A sziget jellegzetes egytálétele a krumplis-halas „gregáda”.
Az édességek az általunk megszokottakhoz képest szintén puritánabbak, de annál finomabbak és esszenciálisabbak – ha tehetjük, kóstoljuk meg a borsoskekszet vagy a friss ánizzsal készült „hvari kisvirágot” (szintén szárazsütemény).
Szórakozás - éjszakai élet Hvar-on
A Hvar sziget kínálta egyedülállóan nagystílű, ugyanakkor
eredeti és fantáziadús szórakozási lehetőségekről alighanem sokat
hallottunk már. Egy biztos: Hvarban akár az egész éjszakát
átmulathatják a vállalkozó kedvűek és a kellően mély zsebűek!
A bulik sokszor már a strandokon elkezdődnek, majd divatos „after beach partyként” folytatódnak a partról a városközpontba vezető utcácskák kávézóinak teraszain. Egy rövid és könnyed vacsora után pedig máris itt az esti partik ideje, amelyek rendszerint valamelyik felkapott diszkóban vagy bárban találnak stílszerű folytatásra.
Ne csodálkozzunk hát, ha Hvar utcáin és bárjainak teraszán megpillantunk egy-egy hollywoodi hírességet is! A sziget többi települése azért esténként ennél jóval csendesebb – sőt, a hvari falvak elsősorban éppen nagy nyugalmat ígérő környezetükkel csábítják az igazi csendre vágyó utazókat.